Első imádságoskönyv

Az első nyomtatásban megjelent, eredeti magyar katolikus imádságoskönyv. A mű a katolikus hitben megmaradt és a visszatért hívek gyakorlati keresztény életre vezetésére szolgált, a magyar nyelvű katolikus imádságos könyvek terén mutatkozó égető hiányt igyekeztek vele pótolni. A fordító-szerkesztő Pázmány a leginkább önálló munkát az Augustinus-idézetek fordításánál végezte, ezenkívül a Szentírásra és a liturgikus gyakorlatban használt szövegekre támaszkodott, de felhasználta Balassi Bálint és Nyéki Vörös Mátyás zsoltárszövegeit is. Magyarországon 1610-ben adták ki először Pozsonyban, majd még a szerző életében kétszer. Rendkívüli népszerűségét mutatja a két évszázadon át megjelent számtalan kiadás mellett az is, hogy szövegeit más gyűjteményekben is felhasználták, sőt protestáns kiadványokba is átvették. A Pázmány életében napvilágot látott kiadásait a szerző kismértékben újra és újra átdolgozta, később inkább csak a változó ünnepek tábláját változtatták az eltelt éveket figyelembe véve. Itt szereplő, 1701-es kiadását a néhány évig Nagyszombatban működő bécsi rézmetsző, Frank von Landgraffen képeivel díszítették

Tihanyi Lajos-Trencséni lépcsős utca

A Magyar Szent Korona 1790-ben készült színes rézmetszete.

Czetter (Tzetter) János kézzel színezett, 1790-ben készített rézmetszete. Megjelent: Naponként való jegyzései az 1790-dik eszt. felséges IIdik Leopold tsászár, és magyar országi király által, szabad királyi várossába Budára,... rendelt ... Magyar ország gyűlésének; ... (Bécs, 1791, Baumeister) mellékleteként.

Portré

Rövid igazgatás a’ Nemes Magyar Orszagnak Es hozzá tartozó Részeknek szokott törveny folyasirol. Mellyet Deákbol Magyar nyelvre forditott-- Varadgyan.

Leutschoviae, 1650. Typis Laurentii Breveri. (8)+509+(15)p. A kötet első része kéthasábosan szedve tartalmazza Kitonichnak a peres eljárások magyarországi szokásjogáról írt latin nyelvű kézikönyvét és Kászoni Jánosnak, az erdélyi fejedelmi nagyobb kancellária írnokának erről készült magyar fordítását. Kitonich munkája 1619-ben Nagyszombatban, a fordítás 1647-ben Gyulafehérvárott jelent meg első alkalommal. A kiadvány része önálló címlappal Kitonich Centuria certarum... című munkája, amely Werbőczi Hármaskönyvéből mutat be száz vitás jogi tételt, és keres ezekre megoldást. A mű korának egyetlen tudományos igényű, magyar vonatkozású jogi kézikönyve volt, jelentőségét mutatja, hogy a XVII. század második felétől a XIX. század végéig a magyar törvények hivatalos kiadásainak függelékeként szerepelt.

Faludy György:Óda a magyar nyelvhez

Most, hogy szobámban ér az est setétje,
te jutsz eszembe, Szent Gellért cselédje,
s ajkad, melyről az esti fák alól
először szólt az ének magyarul.
Arcod tatár emléke már ködös,
de titkunk itt e földön még közös
s a te dalod zsong minden idegemben
itt, idegenben.

Magyar nyelv! Vándorutakon kísérőm,
sértett gőgömben értőm és kísértőm,
kínok közt, gondjaimtól részegen,
örökzöld földem és egész egem,
bőröm, bérem, bírám, borom, míg bírom
és soraimmal sorsom túl a síron,
kurjongó kedv, komisz közöny, konok gyász:
mennyei poggyász.

Magyar szó! Ajkamon s gégém lazán
vont hangszerén lázam, házam, hazám,
almom-álmom, lovacskám, csengős szánom,
és dal a számon, mit kérnek majd számon: –
nincs vasvértem, páncélom, mellvasom,
de Berzsenyivel zeng a mellkasom
s nem győz le ellenség, rangomra törvén,
sem haditörvény.

Jöhetsz reám méreggel, tőrrel, ékkel,
de én itt állok az ikes igékkel.
Árkon-bokron kergethetsz hét világnak:
a hangutánzó szók utánam szállnak,
mint sustorgó füzesbe font utak
fölött alkonykor krúgató ludak,
s minden szavamban százszor látom orcád,
bús Magyarország.

Kihalt gyökök: tőzeggel súlyos rétek,
ahol a fák, mint holt igék, kiégtek.
Ős szók: a szemhatárról századok
ködéből még derengő nádasok,
gyepüs vápákon elhullt katonák,
s ti bíbicek, bölények, battonyák,
miket vadásztak vén csillyehajókról
lápos aszókon.

Magas hangok: szöcskék és tücskök rétje,
mély hangok: alkony violasötétje,
káromlások veszejtő vadona,
mondatszerkesztés pogány pagonya,
kötőszók: sok-sok illanó fodor,
s hangsúly, te vidám, hangsúly, te komor,
lelkünk dolmánya, szőtteses, világszép
s búzavirágkék.

Múlt T-je: történelmünk varjúszárnya,
karók, keresztek és bitófák árnya,
s melléknevek, gazdag virágbarázdák,
busák, buják, burjánzók és garázdák,
melyik vidám faeke nyomtatott?
S ti mellérendelt, kurta mondatok
mint paprika, ha füzére vereslőn
lóg az ereszről.

Ragok: szegények szurtos csecsemői,
kapaszkodtok s nem tudtok nagyra nőni,
és E-betűk serege: fekete
mezőn zsellérek koldus menete,
s ti kongó-bongó helyhatározók,
kukoricásban jó irányt hozók,
ban-ben-bim-bam: toronyból messze hangzó
könnyű harangszó.

Jelentőmód. Az aszály mindörökre
ráült a szürke, megrepedt rögökre.
Magánhangzó-illeszkedés! Kaján
törvénykönyvvé Werbőczi gyúrt talán?
Mi vagy? Fülledt ötödfél százada
robotba tört paraszt alázata,
vagy összhang, mely jövendő, szebb utakra
messze mutatna?

És főnevek, ti szikárak és szépek,
ti birtokos ragokkal úri népek,
országvesztők, elmozdíthatlanok,
s ti elsikkadt, felőrölt alanyok,
megölt vagy messze bujdosó fiak,
Hajnóczyk, Dózsák meg Rákócziak –
ó jaj nekünk, mi történt ennyi lánggal
és a hazánkkal?

Parasztok nyelve, nem urak latinja,
nem grófok rangja, de jobbágyok kínja,
magyar nyelv! fergetegben álló fácska,
hajlongasz szélcibáltan, megalázva –
s ki fog-e törzsöd lombbal hajtani?
Te vagy jelenünk és a hajdani
arcunkat rejtő Veronika-kendő
és a jövendő.

Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
közös jövő és felzengő ítélet,
nem hűs palackok tiszta óbora,
nem billentyűre járó zongora,
de erjedő must, könnyeinkben úszó
tárogatószó.

Kmetty János (1889-1975): Nagybánya