Hagenaw, 1508. Henricus Gran. (294)p. A magyar középkor legjelentősebb író-prédikátorának legelső műve. Pelbárt 1483-tól a dogmatika tanára volt rendjének budai főiskoláján. Itt írta meg munkáját fogadalomból Szűz Mária tiszteletére, miután az 1479–81 között pusztító pestisjárvány idején csodával határos módon meggyógyult. Művének ihletője az Apokalipszis könyvének Mária-ábrázolása volt: a csillagkoszorú számszimbolikáját feloldva 12 részre – azon belül artikulusokra és capitulumokra – bontott könyvben írta meg beszédmintáit. Célja az volt, hogy latin szövegének felhasználásával végül is magyarul hangozzanak el beszédei. Felhasználta az egész keresztény világban virágzó Mária-kultusz hagyományát. Koncepciójára legnagyobb hatással Epiphanosz szalamiszi püspök műve lehetett, melynek latin változata „De 12 gemmis” címen igen elterjedt volt a középkorban. Az akkori hagyományokra támaszkodva, de már a reneszánszra jellemző teljességre való törekvéssel írja le Mária alakját, testi-lelki tisztaságtól ragyogó, üde, fiatal nőnek ábrázolva. Több részletében nem is titkoltan saját szépségideálját követte. Művét, mellyel rangos helyet foglalt el az európai egyházi irodalomban, 1483-ban fejezte be. Első alkalommal 1498-ban jelent meg Hagenauban. Többi munkájához hasonlóan számtalan kiadást ért meg, még legalább száz éven át kedvelték és használták Európa-szerte. Pelbárt munkái néhány kivételtől eltekintve az augsburgi kiadó, Johannes Rynmann megbízásából Heinrich Grannál jelentek meg Hagenauban. A szakirodalomban általánosan elfogadott vélekedés szerint Rynmann érdeme Temesvári munkáinak felfedezése és nyomtatásban való megjelentetése. Korabeli, vaknyomásos, sérült bőrkötésben. Az egymástól különböző díszítésű elő- és háttáblát dupla és tripla léniákkal osztották mezőkre, melyekben görgetős bélyegzőkkel készített, növényi és geometrikus ornamensek lenyomatai láthatók.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése